Kiemelték: a kifizetésekkel is szeretnék elősegíteni, hogy az utasoknak ne kelljen lemondaniuk a nyaralásról.
A végleges kárkifizetést az összes kárigény beérkezése után tudják teljesíteni a biztosítékból fennmaradó összeg mértékéig - olvasható a közleményben.
A Sunport Travel június 6-án pénteken jelentett csődöt, kizárólag Törökországba szállított volna utasokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ezt követően visszavonta az utazásszervező engedélyét, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt. Megállapították, hogy a Sunport Travel az utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el és a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére sem.
A Sunport Travel a vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. A biztosító korábbi közlése szerint az utasok létszámáról még nincs pontos információja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve