Az Orbán-kormány változtatás nélkül további 3 hónappal, május 15-ig meghosszabbította most vasárnap a novemberi rendelkezést az üzemanyagárak befagyasztásáról.
Jelenleg nincs szó semmilyen kompenzációról, áfa- vagy jövedékiadó-csökkentésről, a befagyasztott árakat a töltőállomások tulajdonosainak kell valahogy megoldani. Ez már most is komoly kihívást jelent, hiszen a gázolaj beszerzési ára február 4. óta magasabb, mint 480 forint - írja a holtankoljak.hu portál. Február első hetében már három töltőállomás bezárt. (Egy, a Napi.hu megbízásából készült Pulzus-kutatásból az is kiderült a napokban, hogy a megkérdezettek 63 százaléka úgy gondolja, a kormánynak inkább adócsökkentéssel kellene enyhítenie az autósok terhein, nem pedig a vállalkozásokra terhelni az árbefagyasztás miatti különbözetet.)
Kapcsolódó
A következő héten a benzin esetében is van arra esély, hogy a beszerzési ár 480 forint fölé emelkedjen, hiszen a Brent típusú olaj ára 95 dolláron tanyázik jelenleg, ami a hét elejéhez képest 2 százalékos emelkedést jelent - írja a szakportál.
Áremelés várhat a jövő héten
Az elmúlt héten nem változtak a beszerzési árak az üzemanyagok tekintetében, pedig az olaj árának emelkedése miatt ez indokolt lett volna. Így összességében körülbelül 5 százaléknyi olajár emelkedést még nem érvényesítettek a hazai beszerzési árakban. A forint sem tudta tartani magát a dollárral szemben: 2 százalékot gyengül a hét eleje óta. (Ott a két heti változást nézve nem olyan rossz a helyzet, hiszen január végén 1 dollárért még 320 forintot kellett fizetni.)
Összességében izgalmas hét elé nézünk: egészen biztosan emelkedni fognak az üzemanyag beszerzési árak, ami teljesen kiélezi a helyzetet a hazai üzemanyag piacon. A kutak tulajdonosaitól nem várható el az, hogy folyamatosan veszteséggel értékesítsenek üzemanyagot. Így számítani kell felhasználói oldalról arra, hogy jó esetben mennyiség korlátozások lesznek, viszont az sem kizárt, hogy kényszerűségből jelentős számban fognak kutak bezárni - hívja fel a figyelmet a Holtankoljak.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve