A közlemény szerint Waberer's International igazgatósága december 16-án döntött a tranzakcióról, amelynek célja a biztosító eredményességének javítása.
Az ügylet várhatóan 2016 tavaszán zárul le, a szükséges felügyeleti és versenyhatósági engedélyek átvétele után.
A Wáberer Hungária Zrt. jelenleg Wáberer György Péter közvetett önálló irányítása alatt áll, és a nem-életbiztosítási termékek szolgáltatói piacán tevékeny. A cég által a 2014-es üzleti évben beszedett bruttó biztosítási díjak értéke közel 9,5 milliárd forint volt.
A Magyar Biztosítók Szövetsége korábban közölt adatai szerint a Wáberer Hungária az idén az első három negyedévben 50 százalékkal növelte díjbevételét, ami szeptember végén 10,2 milliárd forintot tett ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve