Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón múlt csütörtökön még csak azt közölte, hogy megvizsgálják, van-e alkotmányos megoldás, és ha igen, akkor még egyszer nekifutnak a jegybanktörvény módosításának.
Az Ab döntése nyomán a törvénymódosító javaslatból az alapítványok ügye teljesen kikerülhet, addig az MNB-vezetők fizetésének, illetve a jegybanki tisztségviselők - a monetáris tanács és a felügyelőbizottság tagjai - tiszteletdíjának az emelése változatlan formában benne maradhat. Ez utóbbiban ugyanis az AB nem talált kivetnivalót, ám azzal, hogy az alapítványokra vonatkozó normakontrollja miatt Áder János köztársasági elnök nem írta alá a jegybanktörvény módosítását, értelemszerűen ez a rész sem emelkedett törvényerőre - írta a lap.
Ez csak úgy valósulhat meg, ha még egyszer beterjesztik az Országgyűléshez a változtatni szándékozott passzusokat - értelmezte a jogi helyzetet Kolláth György alkotmányjogász a Világgazdaságnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve