A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése. A vállalkozások az intézkedések bejelentése után egy héttel már pályázhatnak az elsőként elérhetővé váló célzott támogatásokra - idézte a tárcavezetőt a közlemény.
A kormány 40 százalékos bértámogatást vállal a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A lehetőség kiterjed minden kutatás-fejlesztést végző, nem költségvetési szerv munkáltatóra, így a teljes nemzetgazdaságot, minden ágazatot érint - írta az ITM-re hivatkozva az MTI.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár "home office" keretében is - írta az ITM.
A gazdasági szereplők kérése alapján a tárca megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatottakkal rendelkezők mellett a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizető vállalkozások is élhessenek a bértámogatással - közölte az innovációs miniszter.
Palkovics László szerint a munkahelyek megtartásához szükséges eszközöket a vállalkozói érdekképviseletek által javasolt elemekkel foglalták rendeletbe, a bértámogatás is a kamarák javaslatának megfelelően igényelhető egyszerűbb adatlappal, Cégkapun keresztül. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve