13-an dolgoznak a kávézóban, és mindenki be van jelentve, bár tény, hogy a szektorban szokásos módon nem túl magas fizetésre, hiszen átlagosan a bérek fele borravalóból jön - mondta a portálnak Boskovics Gábor üzletvezető.
A Jedermann novemberben, közvetlenül a kormányzati bejelentés után igényelte a bértámogatást, ami a bruttó bér 50 százalékát fedezi legfeljebb a legkisebb munkabér 150 százalékáig. Miután leadták a papírokat, hosszú ideig nem történt semmi, legközelebb január közepén jelentkezett az állami szerv adatkiegészítéseket kérve. Összeszedték a kért dokumentumokat, ekkorra már Boskovics elmondása szerint olyan 200 papírnál jártak.
Ezután, január vége felé kapott szélesebb nyilvánosságot, hogy a bértámogatások kifizetése országosan csúszik, nagyjából senki nem kapta még meg a neki járó összeget.
A Jedermann a múlt héten kapta meg az arról szóló papírt, hogy megítélték nekik a támogatást, a pénz pedig szerdán érkezett meg.
Négy hónapra összesen 2,1 millió forintot kaptak, ebből azonban lejön a járulékok egy része, mert a dolgozók után fizetendő járulékoknak nem mindegyikét engedték el. Egy normális hónapban a kávézó mintegy 800 ezer forintot fizet ki a dolgozók járulékaira, most, a kedvezményes időszakban ez csak mintegy 400 ezer forint.
Ezt levonva 500 ezer forint marad, amely fejenként havonta alig több mint nettó 10 ezer forint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve