A kormányhivatalok fogyasztóvédelmi ellenőrei a múlt héten közel 200 boltot vizsgáltak, hogy betartják-e az új járványszabályokat, többek között a létszámra vonatkozó korlátozást - közölte hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldásának megkezdésével az élelmiszerboltokon, drogériákon, patikákon túl más profilú boltok is újra nyitva tarthatnak április 7-e óta. Jogszabályban előírt védelmi intézkedésként az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozást kell betartaniuk és betartatniuk. A vásárlóteret és a bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleníteniük kell, a vevők számára kézfertőtlenítőt kell biztosítaniuk.
A fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok az országos vizsgálat keretében eddig összesen 187 kereskedelmi egységet ellenőriztek. Az első héten mindössze 13 üzlet esetében tapasztaltak jogsértést, amelyet 11 vállalkozás már a helyszínen kijavított. Öt céggel szemben fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult.
Az ellenőrzött kereskedelmi egységek szinte mindegyike jól látható írásbeli tájékoztatást helyezett ki a bejáratnál arról, hogy egy időben összesen hányan tartózkodhatnak az üzletben. Az előírt létszámkorlátnak többféleképpen tettek eleget a kereskedők. Egy áruházláncnál automata számláló működött a kapuban, kint monitor jelezte, hogy mennyi vásárló van bent, és hányan férnek még be. Az üzletek többsége csak annyi kosarat, kocsit tett ki, ahány vevőt beengedhetett. Kötelező használatukra gyakran a biztonsági őrök figyelmeztették a betérőket.
Cseresnyés Péter, az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: "A fertőzésveszély minimálisra csökkentése érdekében most különösen fontos, hogy a lehető legrövidebb ideig tartózkodjunk a boltokban, áruházakban. Változatlanul orrot és szájat eltakaró maszkban mehetünk csak be az üzletekbe, és még mindig ügyelnünk kell a védőtávolság betartására. A kereskedők gyors és gördülékeny kiszolgálással is tehetnek vásárlóik és munkavállalóik egészségének védelméért. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján a fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében folyamatosan ellenőrzi a veszélyhelyzeti szabályok betartását az üzletekben."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve