Heteken belül átadják a csaknem 5 milliárd forintból zöldmezős beruházásként létrehozott pátyi ipari parkot, idén pedig újabb 10 településen jelölhetnek ki hasonló célú fejlesztésre alkalmas területet - közölte a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
A 42 hektáros pátyi ipari parkban 23 ezer négyzetméteres autóalkatrész-elosztó központ épül a Kühne + Nagel számára, de zajlanak a tárgyalások egy kereskedelmi céggel is a letelepedésről.
Nemzetközi vállalat érkezhet a 17 milliárdból létrejövő hatvani ipari parkba is: a 30 hektáros területen a Bosch számára épül 60 ezer négyzetméteres csarnok, de más cégekkel is egyeztetnek a komplexum hasznosításáról - írta a NIPÜF.
A állami cég emellett tucatnyi településen vásárol ipari park befogadására alkalmas építési telkeket több mint 40 milliárd forintból. Békéscsabán, Nyíregyházán, Tatabányán és Veszprémben már megkötötték az elővásárlási szerződéseket, de Érden, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Sopronban, Szekszárdon, Szolnokon és Zalaegerszegen is jól haladnak a tárgyalások a közlemény szerint.
A kormány 2016 júniusában döntött az országos iparipark-koncepció megvalósításáról, a projektek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével a NIPÜF Zrt.-t bízták meg. Az állami tulajdonú cég a beruházásokat az érintett régiók gazdasága és növekedése szempontjából kulcsfontosságú területen hajtja végre, a projektek között egyedi igények szerint kialakított létesítmények is lesznek - áll a közleményben.
A 2020-ig tartó beruházássorozat összértéke elérheti a 150-200 milliárd forintot, ezzel Európa legnagyobb ipari parki ingatlanfejlesztő programja valósul meg - írta az MTI.
Képünk illusztráció, forrás: Pixabay
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve