"A Gödör Klub április elsejével jelenlegi helyén és formájában megszűnik. A hely szervezői méltón szeretnének búcsúzni a helytől és a közönségtől" - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Március 14-én a Kiscsillag zenekar klubkoncertjére várják a közönséget, másnap a legendás underground zenekar, a Kontroll Csoport még életben lévő tagjai lépnek színpadra. Ott lesz a két frontember, Bárdos Deák Ágnes és Müller Péter Sziámi, Kistamás László (ének, effektek), Hajnóczy Csaba (gitár) és Farkas Zoltán (basszusgitár), őket az Ági és Fiúk zenészei egészítik ki, de színpadra lép Pintér Béla és további vendégek is.
Március 17-én Nyeső Mari koncertezik a Gödörben, 22-én, az utolsó Belvárosi Táncházban a Fonó zenekar és a Csürrentő húzza a talpalávalót.
Az Európa Kiadó március 23-24-én dupla, kétnapos koncerttel búcsúzik a helytől. Pénteken Frenk melegíti a hangulatot, szombaton a Pegazusok Nem Léteznek. A két napon a zenekar eltérő műsort játszik.
Március 30-án a Pál Utcai Fiúk zenél a Gödörben, másnap a Csókolom, utóbbi mellett az NDK és a BEKVART is fellép. A Gödör Klub zárókoncertjét április 1-jén Kiss Llaci és Barátai, a Balaton és Müller Péter Sziámi adja.
Képünk forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve