A fuvarozó a 2014. augusztus 31. és 2015. január 5-e között teljesített 15 fuvar díját követelte a megrendelőtől. Ezek 5,1 millió forintot tettek ki, amit a megrendelő nem is vitatott, ellenben úgy vélte, hogy ebbe beszámítja azt a kárt, amit - szerinte - a fuvarozó okozott neki. Még az év augusztus elején a fuvarozó a megbízó megrendelésére felrakott gyorsfagyasztott meggy és fagyasztott zöldségkeverék szállítmányt a címzett nem vette át. A megbízó szerint ebből éppen annyi kára származott, mint amennyi a ki nem fizetett fuvardíj, vagyis pariban vannak.
A fuvarozó nem így gondolta és a bírósághoz fordult. Az első fokú bíróság részítéletet hozott. Ez alapján a megrendelőnek ki kellett fizetnie az 5,1 milliós fuvardíjat. A beszámítás nagy terjedelmű bizonyítást igényel, ezért indokolt a részítélet, de a végső ítélettel a részítélet módosítható, vagy akár hatályon kívül helyezhető - írta indoklásában az első fokú bíróság.
A másodfokú bíróság jogerőre emelte az elsőfokú ítéletet, mindössze a késedelmi kamaton változtatott némiképpen.
Kifogásolt - veszített
A megrendelő ezt követően a Kúriától kért felülvizsgálatot, de nem billent felé a mérleg nyelve. Azt állította, az eljárt bíróságok jogszabálysértő módon jutottak arra a következtetésre, hogy a fuvarozó keresete részítélettel elbírálható. E körben arra hivatkozott, hogy ezzel sérült a felek perbeli esélyegyenlősége és jelentős üzleti kockázatot kell ezáltal viselnie.
A Kúria viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bíróságok helyesen, jogszabálysértés nélkül mérlegelték a felek által előadottakat. A megrendelő, a fuvarozó részítélettel megítélt követelését sem jogalapjában, sem összegszerűségében nem vitatta, az általa beszámítási kifogásként előterjesztett kárigény pedig nem a keresettel érvényesített fuvarozási díj igényekhez, hanem a peres felek között létrejött, de a megbízó által ebben a perben nem érvényesített fuvarmegbízáshoz kötődik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve