A bérfejlesztés mértéke átlagosan 10 százalékos, amely azonban eltérő arányú növekményt jelent az egyes munkavállalók esetében tekintettel arra, hogy a bérfejlesztési csomag különböző elemeket tartalmaz - írta közleményében a fővárosi közlekedési vállalat.
A csomag a béremelésen kívül kiterjed többek között cafetériára, csekély értékű ajándékutalványra, a Budapest pótlékra, illetve figyelembe veszi a kulcsemberek megtartását is.
A részleteket is tartalmazó megállapodás-tervezetet a munkáltató hétfőre összeállítja és az érdekvédelmi szervezetek képviselőinek megküldi. A megállapodás végleges egyeztetésére és - remélhetőleg - aláírására előreláthatóan kedden kerülhet sor - közölte a BKV Zrt.
A Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közleménye szerint az elvi megállapodásban rögzített átlagosan tíz százalékos béremelés januártól visszamenőleges - írta az MTI. Az év első két hónapjára mindenkinek egységesen egyszeri 60 ezer forintot fizet ki a cég, márciustól pedig 8 százalékkal, havonta legalább 35 ezer forinttal nőnek a keresetek. Ez az összeg a legtöbb munkavállalónál meghaladja a 10 százalékot.
A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az eddigi senioritás pótlékot felváltja a Budapest pótlék, a cafetéria éves mértékét pedig összesen 200 ezer forintra emelték.
A sztrájkkészültséget a megállapodás aláírásáig felfüggesztette az EKSZ - közölte Naszályi Gábor, a szakszervezet elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve