A BKV Zrt. tavaly 138,9 milliárd forintos bevétel mellett 9,3 milliárdos veszteséget termelt a főváros számára. Az üzleti tervben még 15 milliárdot meghaladó veszteséggel számoltak a közlekedési vállalatnál. A bevételek kismértékben emelkedtek, ennek ellenére jött össze a jelentős veszteség, miközben a cég egy évvel korábban 110 millió forintos nyereséggel zárt.
A Világgazdaság cikke szerint a BKV költségei minden fronton nőttek - az anyagi jellegű személyi ráfordítások és a leírások is -, ezért egy konkrét okot nem lehet megnevezni a közlekedési vállalat veszteségére, legfeljebb a menetjegyárak befagyasztását, más szóval az alulfinanszírozottságot. A BKV 9,3 milliárdos veszteségét részben ellensúlyozza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. 1,3 milliárd forintos nyeresége.
"A veszteség ellenére a társaság folyó működési költségeinek finanszírozása 2018-ban is folyamatosan biztosított volt. A veszteség számviteli jellegű, a cég pénzügyi és tőkehelyzete stabil, a 2015-ös állami adósságátvállalás óta banki kölcsönre sem szorult rá" - közölte a vállalat. Ellenben a rezsicsökkentéssel sújtott fővárosi közműcégek jól teljesítettek, például a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. tavaly 4,3 milliárd forintos adózott nyereséget termelt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve