Jelentős javulást érzékelhetnek a budapesti M1-es metró, azaz a Kisföldalatti utasai a hangos utastájékoztatásban. Megújultak a szövegek és jelentősen jobb lett a hangok minősége is - írja a BKV.
Több mint 25 éve, az 1995-ös felújítás során szerelték be azokat a hangos utastájékoztató eszközöket a földalatti szerelvényeire, amelyeket most lecseréltek. A régi és elavult berendezéseket egy új, jóval modernebb technika váltotta fel. Ezeket az eszközöket az M3-as metró felújításra kijelölt szerelvényeiből szerelték ki, és tették át a földalatti 23 kocsijába.
A metrókhoz hasonlóan ezentúl a földalattin is Szalóczy Pál egykori tévés és rádiós bemondó hangja hallható. Most már angolul is elhangzanak az utastájékoztató szövegek, amelyeket Rachel Appleby olvas fel.
A Kisföldalatti a világörökség része
A Millenniumi Földalatti Vasút a kontinentális Európa első városi földalatti vasútvonala - a világon elsőként - 1896-ban indult el. Az eredetileg a mai Vörösmarty tér és Széchenyi fürdő állomások között közlekedő földalattit 1973-ban hosszabbították meg a Mexikói útig, ekkor érkeztek a vonalra a ma is közlekedő Ganz szerelvények. Ma már a főváros egyik jelképe, 2002 óta pedig a világörökség része.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve