A BKV 2017 nyarára megállította a járművezetői létszámcsökkenést - adott tájékoztatást az atv.hu kérésére a cég. Tavaly több mint 200 fővel emelkedett az autóbusz- és trolibuszvezetők száma, jelenleg közel 100 villamosvezető képzése van folyamatban. Munkaerőhiányról a BKV nem írt, egy októberi nyilatkozatban ugyanakkor Környei Éva, a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója még azt mondta, hogy 300 sofőr hiányzik a pesti járatokról.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint a BKV válaszában szereplő adatok reálisak, bár saját információira hivatkozva azt mondta, hogy tavaly ilyenkor az autóbuszok területén 300-400 járművezető hiányozhatott. Ez mérséklődhetett azóta olyan 200-250-re. A cég kisegítői állományt foglalkoztat, akár a vállalaton belülről, akár kívülről. Példaként saját ismerősét hozta fel, aki főállásban tanárként keresi a kenyerét.
A BKV-val ellentétben a MÁV a portálnak eljuttatott levelében világossá tette, hogy több száz fősre tehető létszámhiánnyal küzd. A MÁV Zrt.-nél nagyjából 17 ezren dolgoznak - mondta a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a hírportálnak. Meleg János szerint a nagyjából 700 fős létszámhiány már most is érzékelhető a gyakorlatban. Például a váci vonalról már most olyan jelzések érkeznek, hogy vonatjáratok maradnak ki, mert nincs jegyvizsgáló vagy mozdonyvezető.
A szakszervezeti vezető szerint az is régi probléma, hogy tavaly is többen hagyták el a vasutat, mint ahányan érkeztek, illetve az, hogy a dolgozók leterheltsége miatt tartósan beteg munkavállalók teszik ki a létszámhiány több mint harmadát, csaknem 35 százalékát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve