A március óta elérhető Borsodi Hoppy után most a sörgyár bemutatta a 2020-as új termékportfólió második darabját, illetve a sörgyár első saját felsőerjesztésű sörét, a Borsodi IPA-t. Az új termék több különböző komló felhasználásával, tiszta malátából készült, amelyet a Borsodira jellemző kesernyésség teszi karakteressé. A termék külsője követi a Borsodi Hoppy-nál már megfigyelhető letisztultabb dizájnt, amely eltér a klasszikus Borsodi alapsörétől, megidézve az új termékek kísérletezőbb ízét.
A Borsodi Sörgyár márciusban mutatta be a Borsodi Hoppy-t, ami egy különleges ízű, de mégis könnyen fogyasztható hoplágerként az észak-magyarországi vállalat új, speciális söröket felvonultató portfóliójának első tagja volt. Az 5 százalékos alkoholtartalmú Borsodi IPA ennek a termékcsaládnak a második tagja. Az új termék június végétől kapható a boltokban.
"A Borsodinál mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy folyamatosan figyeljük fogyasztóink igényeit, és portfoliónkat ennek megfelelően alakítsuk, fejlesszük. A Borsodi Hoppy sikere igazolta, hogy a hazai piacon valódi igény van a különleges sörök iránt. Ezt a közönséget szeretnénk most megörvendeztetni a Borsodi IPA-val is " - idézi a közlemény Vuleta Zsoltot, a Borsodi Sörgyár ügyvezetőjét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve