A K&H Biztosító 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 0,8 milliárd forinttal - tette közzé a K&H Bankcsoport a biztosító teljesítményére vonatkozó adatokat. A nemélet biztosítás területén folytatódott a piac feletti növekedés a negyedik negyedévben is, a kgfb szerződések száma 74 százalékkal, a casco kötvények száma 51 százalékkal nőtt - vázolta Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója. A 2012-es kgfb kampány eredménye megerősítette, hogy a K&H az ország második legnagyobb kgfb biztosítója.
Az élet üzletágban is folytatódott a növekedés mind a rendszeres díjas, mind az egyszeri díjas termékek területén. Egy újabb eszközalap (Hozamkettős) jegyzését kezdték el 2011 őszén, amelybe rekord összeget, közel 7 milliárd forintot halmoztak fel a befektetők. Egész évben több mint 15 milliárd forintnyi egyszeri díjas életbiztosítási jegyzés történt - mutatott rá a vezérigazgató.
A szerződések száma a nemélet üzletágban igen nagymértékben, mintegy 55 százalékkal emelkedett, és közel 890 ezer darabra ugrott az elmúlt évben. A nemélet üzletág díjbevétele 20,4 milliárd forint volt, ami 37,2 százalékos növekedést jelent. A nem-élet üzletágban a K&H Biztosító piaci részesedése 5,4 százalék volt a tavaly harmadik negyedéves adatok tükrében.
A biztosító élet üzletágának adatai szerint a szerződések száma minimálisan, 0,8 százalékkal csökkent, és tavaly 107.375 darabot ért el, a piaci részesedés az egyszeri díjas termékeknél 6,2 százalékot ért el, míg a rendszeres díjas termék esetében 1,5 százalék volt az elmúlt év 3. negyedéves adatok alapján. A K&H Biztosító élet üzletágának díjbevétele mintegy 22 százalékkal nőtt, és tavaly 14,3 milliárd forintot tett ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve