Kárpáti László ügyvezető szerint a tervek alapján júliusban Szegeden a Kovács Autóház Kft. beruházásában nyílik kereskedés, decemberben pedig a Road Service Kft. nyit szalont Debrecenben. Az értékesítési pontok később tovább bővülhetnek.
A hálózat fejlesztését a várakozásokat felülmúló tavalyi eladások és a lendületes növekedés idei fennmaradására utaló előrejelzések tették időszerűvé.
Kapcsolódó
A magyarországi újautó-piacon tavaly 417 Lexust adtak el a Datahouse adatai szerint, ezzel a márka a teljes piac 0,43 százalékát szerezte meg. Az előző évhez képest a növekedés erőteljes, 67,5 százalékos volt, és az idei év első hónapjának adatai ennél is nagyobb bővülést vetítenek előre. A prémium szegmensben tavaly elért 4,1 százalékos részesedés 2017 januárjában az eladott 66 járművel 9,4 százalékra emelkedett.
Az ügyvezető szerint a növekedésben nagy szerepe van annak, hogy a Lexus a luxusautó piac legszélesebb hibrid portfólióját kínálja a magyar piacon, ahol a magán- és vállalati ügyfelek is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát autózásra és az üzemben tartási költségekre. A Magyarországon értékesített Lexus modellek között évek óta 90 százalék feletti a hibrid meghajtásúak aránya - jelezték a közleményben.
A márka vevőinek 75 százaléka cég, 25 százaléka magánszemély Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve