A cég 440 millió forint uniós támogatással felépült fióktelepen eddig 27 új munkahelyet hozott létre.
Az egri gyártóbázis lehetővé teszi a termékkör bővítését, a termékminőség további javítását, a teljes gyártókapacitás akár 70 százalékos emelését is. Emellett növeli a hatékonyságot, a vállalat versenyképességét a hazai, valamint a nemzetközi piacokon egyaránt.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán elnyert támogatásból a Kft. egy új ablakgyártó gépsort állított munkába egy korábban megvásárolt, majd felújított ingatlanon. (Ebben van elmaradása sok cégnek.)
A Marshall Ablakgyár Kft. az elmúlt időszakban évente mintegy 50-55 ezer darab egyedi nyílászárót gyártott, jelenleg 120 embert foglalkoztat. Termékeinek közel 88 százalékát Magyarországon, 12 százalékát külföldön értékesíti. Legfontosabb export-célországai Olaszország és Svájc.
A társaság nettó árbevétele 2016-ban megközelítette, míg idén már október végére meghaladta a 2 milliárd forintot - közölte a cég.
A nyilvános cégadatbázis szerint a Marshall Ablakgyár Kft. tavalyi nettó árbevétele 1,952 milliárd forint volt, a megelőző év 2,2 milliárd forint után.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve