A kormány határozata nyomán az év végéig akár több száz újabb MFB Ponttal bővülhet a több mint 400 helyszínből álló közvetítői hálózat. A kormány 2017 közepéig meg akarja hirdetni az uniós pályázatokat, és még a ciklus vége előtt minden rendelkezésre álló uniós pályázati pénzt ki akar fizetni a nyerteseknek. Az újabb MFB Pontok létrehozásáról szóló döntés ennek a célkitűzésnek a szellemében született meg.
Az MFB Pontok végleges számára vonatkozóan a Magyar Fejlesztési Bank tesz javaslatot, ez év május 20-ig közbeszerzést ír ki a hálózatbővítésébe bevont hitelintézeti partnerek kiválasztására. Az új pontok nem növelik a közvetítői rendszer működtetésének költségeit. Az elérési pontok számának növelése erősíti majd a pénzügyi közvetítők közötti versenyt, és - a nagyvárosoktól egészen a kisebb településekig - ez év végéig országosan elérhetővé teszi az uniós visszatérítendő forrásokat.
A hálózatbővítés főként azokat a településeket érinti, ahol sok kis- és közepes vállalkozás működik, ahol a legnagyobb az érdeklődés az uniós pályázatok iránt, és a legtöbb kedvezményezettre kell számítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve