A nyílt és gyorsított eljárásra a felhívást Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.
A gyorsított eljárást azzal indokolja az ajánlatkérő, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben zajló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A befektetővel megkötött szerződésben vállalt határidők tarthatósága érdekében gyorsított eljárás lefolytatása szükséges.
A majdani nyertesnek a 100 hektáros területre el kell készítenie az utak, a csomópontok építéséhez kapcsolódó közlekedésépítési, csapadékvíz elvezetési, a szükséges közműkiváltási, fakivágási és növénytelepítési terveket, továbbá a feltáró utak mentén a teljes közműhálózat építési, létesítési terveit. A tervezett utak és a csapadékvíz elvezető becsült hossza 3400 méter, a szennyvízvezeték becsült hossza 2500 méter, és ugyan ennyi az ivóvízvezeték becsült hossza is.
Ajánlatot az tehet, aki rendelkezik eseményenként 5 millió, összességében pedig évi 10 millió forintos tervezői felelősségbiztosítással.
Az ajánlattételi határidő március 29. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.
Mint a Napi.hu korábban közölte, a kormány tavaly februárban megemelte a debreceni BMW-gyár infrastruktúra kiépítésére fordítható összeget 1,5 milliárd forinttal, így az 73 milliárd 183 millió forint lett. Ezt megelőzően, 2020 januárban a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy az Ebes és Debrecen közötti vasút felújítási összegét megemelte.
A vasútépítést még 2017 decemberében nyerte meg a V-Híd Építő Zrt., együtt a felcsúti székhelyű R-Kord Építőipari Kft.-vel, nettó 13 milliárd 778 millió forinttal. A munkát az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) finanszírozza. Ez az összeg módosult 15 milliárd 283 millió forintra. A különbség 1 milliárd 592 millió forint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve