Teljes a nyugalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a járatok a menetrendnek megfelelően indulnak és érkeznek, és az utasfolyamatok is a megszokottnak megfelelően zajlanak a budapesti légikikötőben - írta közleményében a Budapest Airport.
Az Ukrajna és Moldova feletti légtérzár, illetve az Oroszország feletti repülési korlátozások miatt az Ukrajnába közlekedő járatok továbbra sem érhetők el, ahogyan az orosz célállomásokra induló és onnan érkező járatok sem közlekednek.
Hétfőtől a Budapest Airport a repülőtérre szervezett módon és csoportosan érkező menekültek nagy részét az 1. Terminálon kezeli. Az elmúlt 5 nap alatt összesen 21 járattal több, mint négyezer Ukrajnából érkezett menekült utazott el az 1. Terminálról, a nagykövetségekkel közös szervezésben, többek között Indiába, Marokkóba, Ecuadorba és Izraelbe, amelyhez a repülőtér-üzemeltető és a hatóságok is minden támogatást megadtak.
A Budapest Airport minden utas számára ételt és italt biztosít a várakozási idő alatt, továbbá szükség esetén, több mint 70 saját önkéntese révén segíti a repülőtéren való tartózkodásukat és gördülékeny ellátásukat.
Az egyénileg érkező és Budapestről kereskedelmi járatokkal elutazni kívánó menekültek a megszokott módon a 2. Terminálról indulnak, ahol a Budapest Airport önkéntes és terminálinformációs kollégái, valamint a repülőtéri rendőrök nyújtanak számukra támogatást.
Sok esetben segítségre van szükségük a repülőjegy-vásárláshoz, egyéb, az utazásukhoz szükséges információk megadásához, valamint a segélyszervezetekkel történő kapcsolatfelvételhez, szálláskereséshez, ideiglenes elhelyezéshez vagy speciális ellátáshoz - írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve