A Budapest Bank is nagy érdeklődést tapasztal, a 123 milliárdból összesen több mint 19 milliárd forintnyi hitelt közvetített az ügyfelei számára, amelyet a vállalatok jellemzően beruházások megvalósítására fordítanak.
Különösen népszerű a termék az agrárvállalkozók körében, az állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek közelmúltban bejelentett módosításai pedig még inkább felpörgethetik a hitelkihelyezést és a forgóeszköz-finanszírozást is.
Kapcsolódó
3 ezer milliárdnál tart a program
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013-ban indította el a Növekedési Hitelprogramot, amely több ütemben és konstrukcióban hamar az egyik legnépszerűbb korszerűsítést, illetve beruházást finanszírozó eszközzé vált, és eddig 3 000 milliárd forinttal járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez. A kiszámítható, rugalmasan felhasználható és kedvező feltételek mellett igényelhető hiteltermékekre soha nem volt még akkora szükség, mint most, hiszen a hazai vállalatok versenyképességének és piaci pozícióinak megtartása elsődleges cél a magyar gazdaság számára.
A Budapest Banknál most a legnépszerűbb a beruházási hitel, amely az agrárberuházásokban jut igazán nagy szerephez, a teljes állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul. A feltételek könnyítésének köszönhetően a forgóeszköz hitel is egyre kedveltebb lehet. A bank korábban az NHP FIX termékek kihelyezésében 16 százalékos piaci pozíciót ért el, és az NHP Hajrá esetében is meghatározó szerepet kíván betölteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve