A távolsági vonatok megállási helyeinek módosításával, a menetidők csökkentésével javul a menetrend az érintett vonalakon, de több vonatot is forgalomba állítanak, így Budapest felé jelentősen javul a reggeli eljutási lehetőség - ígéri a MÁV.
- Öt távolsági vonat 10-18 perccel rövidebb menetidővel közlekedik Kecskemétről, Szolnokról és Ceglédről Budapestig - gyorsvonati megállással.
- Cegléd-Budapest-Nyugati pályaudvar között 30 percenként közlekednek a gyors és sebesvonatok.
- Szolnokról és Kecskemétről munkanapokon két-két új gyorsított vonat indul (Szolnokról 4:40-kor és 5:40-kor, Kecskemétről 5:13-kor és 6:13-kor).
- A Z50-es zónázó és az S50-es monori személyvonatok 20 perc helyett egységesen 30 percenként közlekednek, ezeket egészítik ki az új gyorsított és gyorsvonatok, így a legtöbb településről óránként három helyett négy vonat lesz Budapestre.
- Munkanapokon 5:41-től 7:11-ig 30 percenként négy új Flirt motorvonatból álló járat indul Üllőről, amelyek Kőbánya-Kispestig csak Vecsésen állnak meg. A vonatok Martonvásárig, Kápolnásnyékig, illetve Székesfehérvárig közlekednek, ezzel közvetlen kapcsolatot biztosítanak Kelenföldre, így átszállási lehetőséget kínálnak más dunántúli célállomásokra is.
- A reggeli időszakban Cegléd és Szolnok felé, valamint a délutáni és az esti időszakban, munkanapokon a Szolnokig közlekedő zónázó vonatok és a Debrecen felé közlekedő sebesvonatok kisebb mértékű bővítésére, viszonylatainak módosítására került sor. Például a Budapest-Nyugatiból Záhonyba, kora reggel közlekedő 6260-as számú személyvonat ezentúl S51-es személyvonatként jár az elővárosi vonalszakaszon. Új vonatpár közlekedik Budapest és Debrecen között, a Nyugati pályaudvarról 21:28-kor indul.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve