Naszályi Gábor szerint a 8 százalékos alapbéremelés messze van a "szükségestől", ezért nem írják alá szerdán a megállapodást. Azonban az általuk javasolt 15 százalékos emelés munkabeszüntetéssel sem érhető el, így pedig a munkavállalók többet veszíthetnének egy sztrájkkal, mint nyerhetnének.
A hétfői tárgyalás után - de még a szerdai, plenáris ülés előtt - újabb, rendkívüli tárgyalási napra került sor kedden, ahol nem történt áttörés, így marad a "nehezen kiizzadott" 5+3, vagyis az összességében 8 százalékos alapbérfejlesztés.
Kapcsolódó
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke erről az újabb tárgyalási forduló után számolt be az atv.hu-nak. Naszályi Gábor egyúttal azt is elmondta, hogy bár korábban arról szóltak a hírek, hogy akár sztrájk is jöhet a BKV-nál, és az előkészítő bizottság is megalakult, ma már biztosan kijelenthető, hogy nem lesz sztrájk.
Ilyenkor mérlegelni kell - mondta -, és szerinte egy megmozdulás sem hozna jelenleg annyit, hogy annak megérné kitenni a munkavállalókat, mert szerinte sokkal többet veszítenének rajta. Mint mondta, a szerdai megállapodást sem írják alá ilyen feltételek mellett. A másik két szövetség ugyanakkor - akik szintén részt vettek a tárgyalásokon, és akiket nem nevezett meg Naszályi - jelezte, hogy elfogadják majd a feltételeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve