Az autókölcsönzéssel foglalkozó Avis Budget Group 235 új munkahelyet teremt magyarországi szolgáltató központjának bővítésesével - jelentette be Larry De Shon. A társaság régiós elnöke azt is elmondta, hogy ezzel a fejlesztéssel megkétszerezik a magyarországi foglalkoztatottak számát, ám ezzel más országokból vonnak el munkahelyeket. (Képünk illusztráció.)
A szolgáltatások áthelyezése jövő márciusra fejeződik be, és főleg a cég nagy európai - a németországi, spanyolországi, olaszországi, angliai - központjait érinti a budapesti növekedés. A társaság bővíti a központ szolgáltatásait is, így a pénzügyi kiegészül az ügyfélszolgálati tevékenységgel.
A cég elégedett a magyarországi, nyelveket beszélő szakemberek kínálatával, részben ezért is döntöttek a budapesti központ bővítéséről. Az elnök reméli, hogy Budapesten további lehetőségek nyílnak a cég előtt.
A bővítés kapcsán felmerülő munkaerő-, illetve a rezsiköltség jövő márciusáig 8-10 millió euró lehet - mondta Villányi Péter, Avis Budget Group BSC Kft. ügyvezetője.
Az Avis 2004-ben hozta létre magyarországi szolgáltató központját. A társaság akkor Csehország, Lengyelország, Románia , Magyarország közül választotta hazánkat a szolgáltató központja helyszínéül.
Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke elmondta, hogy - a kormány által támogatott - optimális támogatási csomagot állítottak össze, amit a cég elfogadott, s ezt követően döntött a cég a bővítésről. A szerződést még nem írták alá, így annak tartalma nem nyilvános - tette hozzá az elnök, de azt elmondta, hogy a támogatás részben anyagi jellegű.
Dobos Erzsébet azt is elmondta, hogy 2000 körül jelentek meg Magyarországon az első szolgáltató központok és számuk ma már hetven körüli, és mintegy harminc ezer főt foglalkoztatnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve