Mucsi Zoltán elmondta: a múlt pénteken nem ültek tárgyalóasztalhoz a munkáltatóval, ezért a hétfőn szeretnének egyeztetni. A sztrájkbizottság mindenképpen a tárgyalások folytatása mellett van, a menedzsment álláspontját egyelőre nem ismerik - tette hozzá. Jelezte, hogy elkezdték összeírni azokat a munkavállalókat, akik részt kívánnak venni szerdán a budapesti orosz nagykövetség elé tervezett demonstráción. A részvételét előzetesen jelző 400-500 embert autóbuszokkal juttatják majd el a helyszínre.
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség hivatalos honlapján található felhívás szerint a demonstráció célja, hogy tiltakozzanak a főtulajdonosi álláspont ellen, miszerint a közel 7000 munkavállaló olyan munkát végez, amely már ötödik éve növeli a Dunaferr társaságcsoport veszteségét. Szeretnék felhívni a főrészvényes orosz tulajdonú állami bank, a Vnyesekonom Bank figyelmét és kikényszeríteni pénzügyi beavatkozását a vállalat gazdálkodásának erősítésére.
Tiltakoznak az ellen is, hogy a "Dunaújvárosban a munkájukat becsülettel végző munkavállalók munkáját az orosz nagytőke tudatosan leértékelje", illetve tudatni kívánják a tulajdonosokkal, hogy a Dunaferres munkavállalók nem szeretnék, ha 2013-ban csökkenne a reálkeresetük.
A határozatlan idejű általános sztrájkot múlt kedden jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. Az érdekvédők a munkabeszüntetést a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.
Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje múlt kedden az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt írta, hogy a szakszervezeti követelés és a cégvezetés által ajánlottak között a különbség olyan kis mértékű, ami miatt nem szabadna kockáztatni a cég jövőjét.
Evgeny Tankhilevich cégvezető rámutatott: a sztrájk a dolgozók és a munkáltató szempontjából egyaránt hátrányos: közvetlen anyagi kárt okoz a vállalatnak, bizalomvesztéssel jár az üzleti partnerek részéről, és veszélybe sodorja a jövőbeni fejlesztéseket. A modernizációs projektek iránt a tulajdonos elkötelezett, de véleménye szerint ezeket csak rendezett működési körülmények között lehet folytatni. Úgy vélte, a vállalatvezetés elfogadható mértékű bérajánlatot tett, erőn felüli kötelezettségvállalással.
A cég vezetése február 15-én az addigi 2,1 helyett 3,5 százalékos új bérfejlesztési javaslatot adott át a szakszervezeteknek, a sztrájk elindításához általuk megszabott határidő lejárta előtt. A szakszervezeti szövetség korábban 5,2 százalékos béremelést követelt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve