A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A nyertes pécsi székhelyű Rovitex Hungária Kft.-nek összesen 150 folyóméter, 130 centiméter szövetszélességű, háromrétegű, lanszírozott és brosírozott, arany és selyem szálakkal szőtt falkárpitot; két darab, egyenként három-három részből álló függönykompozíciót, továbbá nyolc darab karosszék és hat darab taburet (ülőke) bársony alapú, arany és selyem szálakkal hímzett huzatait kell legyártania és elhelyeznie.
Az eredetileg becsült ellenérték 270 millió forint volt, a Rovitex 362 millió forinttal nyerte el a megbízást. Az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepelt az ár, 30 súlyszámmal pedig a vállalkozó személyi állománya. Az ajánlatkérő a nyertessel a szerződést november 4-én kötötte meg.
A felhívásra két ajánlat érkezett, a vesztes a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. volt.
A Céginfo.hu adatai szerint a Rovitex Hungária Kft. 2005-ben alakult, a jegyzett tőkéje azóta 100 millió forint. A múlt évet 2 milliárd 326 millió forint nettó árbevétel mellett, 54,5 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta. Ez évtől a tulajdonosa egy magyar magánszemély, aki egy liechtensteini székhelyű társaságtól vásárolta meg a céget.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve