A cég ugyanis jövő szerdától módosítja az általános szerződései feltételeket. Az új szabályok szerint az esetlegesen balesetet okozó limós sofőrnek a teljes kárösszeg 10 százalékát, de minimum 300 ezer forintot kell kifizetnie.
Ez a minimális összeg jelentős emelkedését jelenti: a most még érvényben lévő feltételek szerint cascós káresemény esetén a limós sofőröknek szintén 10 százalékot, de minimálisan 100 ezer forintot kell fizetniük. (A sofőr által fizetendő összeg azonban nem lehet magasabb, mint a komplett kárösszeg.)
Emellett jelentősen nő az ittas vagy tudatmódosító szer hatása alatti vezetésnél fizetendő büntetés: eddig 50 ezerből megúszhatták a sofőrök, ezentúl azonban 300 ezer forintot kell fizetniük. Ugyanez a helyzet, ha valaki olyannak adja át a volánt, aki nem vezetheti a limós autót (jogosulatlan használat).
Az ittas és jogosulatlan használatra vonatkozó kötbér jelentős emeléséről szóló tájékoztatásban a Mol Limo azt írja:
2022. január 19-ei hatállyal a következő kötbér tételeink emelkednek, hogy kiszűrjük a legproblémásabb eseteket. Reméljük, hogy ezekből nem fog kelleni behajtanunk és hogy elrettentő erővel fognak bírni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve