A koronavírus-járvány tavaszi megjelenése után több változtatást vezetett be a Tesco az online megrendeléseknél, miután megugrott a forgalom.
A második hullám, azaz a fertőzések számának emelkedése miatt a boltlánc ismét közzétette, milyen szabályokkal lehet lehet vásárolni az online boltból.
Kapcsolódó
- Egy rendelés során maximum 80 kilós lehet a csomag, ha amennyiben a vásárló eléri a limitet, a tescós webshop erről figyelmeztetést küld.
- A csomagszállító futárok - ahogy az első hullámban - továbbra is legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelően dolgoznak: maszkot viselnek, valamint a kezüket és a bankkártyaterminált is fertőtlenítik, illetve megfelelő távolságot tartanak.
- Tavasszal volt olyan időszak, amikor kizárólag előre, online lehetett fizetni a csomagért, most ilyen előírás még nincs. Azaz a futároknál lehet bankkártyával fizetni. (Készpénzzel továbbra sem.) A boltlánc egyúttal közölte, bármikor változtathat a szabályokon. Erről a cég tájékoztatást fog adni.
- A kiszállító telefonon jelentkeznek az átvétel előtt, hogy egyeztessenek a vásárlókkal, ott hagyhatják-e rendelését az ajtó előtt. Telefonon arról is egyeztethetnek, ha valamelyik terméket nem szeretné átvenni a vevő.
- A biztonsági óvintézkedések része, hogy a Tesco bevásárlótáskában viszi ki a termékeket, így érintkezés nélkül "kézbesíthetik" a megrendeléseket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve