A koronavírus-járvány miatt csökkenő távolsági utasforgalomhoz illeszkedő ideiglenes menetrendeket rendelt meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közlekedési vállalatoktól. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentum szerint a Volánbusz vezetését is felkérték, hogy számos viszonylat menetrendjét változtassa meg vagy alakítsa át, járatokat szüntessen meg.
A menetrend kialakításánál figyelembe veszik az utazóközönség változó igényeit, az ország közlekedési alapját képező vasúthálózat előnyét és elsőbbségét, ehhez igazodva növekszik az autóbuszos közlekedés "ráhordó" feladata és szerepe.
Az összehangolás jegyében több távolsági buszvonalat megszüntetnek: így a Budapest-Kecskemét-Szeged-Szabadka járatot június 20-tól, a Budapest-Erdőtelek-Sarud-Tiszafüred viszonylatot július 1-jétől törlik. Ez a sorsa a Budapest-Solt-Kalocsa-Jánoshalma járatnak is. Június 20-tól, a nyári menetrend kezdetétől a Budapest-Zalakaros-Nagykanizsa viszonylaton is megszűnnek a buszok, a Zalakarost korábban érintő járatok ráhordó járattá válnak.
Ez a sors vár augusztus 1-jétől a Budapest-Keszthely-Hévíz-Zalaegerszeg járatra is, miközben a Budapest-Sármellék-Zalaegerszeg-Lenti vonalon négy expresszjárat szűnik meg és alapvetően a határon túli Lendva elérését szolgáló új menetrendi struktúrát kér a megrendelő. Szintén július 1-jétől törlik a Budapest-Tatabánya-Oroszlány-Kisbér, a Budapest-Győrszemere-Pápa és a Veszprém-Kisbér-Komárom járatokat is. Augusztus 1-jén búcsúzik majd a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Sárvár-Szombathely és a Budapest-Veszprém-Pápa-Bükfürdő buszjárat. A Budapest-Tápiószentmárton/Szentmártonkáta viszonylat pedig ráhordó járattá alakul majd át július 1-jétől.
A Budapest-Székesfehérvár-Tamási busz Székesfehérvár és Tamási között jár majd augusztus 1-jétől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve