Az már biztosnak látszott, hogy jövőre a Széchenyi pihenőkártya (Szép kártya) lesz a favorizált béren kívüli juttatás az Erzsébet utalvány és a megmaradt juttatások mellett. A 300 ezer forintos keret 450 ezer forintra emelkedik, a szállás mellett pedig meleg étkezést és egyéb szolgáltatásokat is fizetni lehet vele − közölte a kormány, ám a szabályozás megalkotására december 27-éig kellett várni. Addig a munkáltatók egy sor kérdésre nem tudtak válaszolni, s a kártyakibocsátók sem tudtak előrelépni.
Hiába bővült így az elfogadóhelyek száma nyár óta, valódi áttörést nem sikerült elérni, mivel az éttermek, múzeumok, állatkertek, fitnesztermek vagy fürdők szabályozási háttér híján nem tudtak csatlakozni a körhöz. A szerződéskötések csak most indulhatnak meg. A munkavállalók számára így még mindig lutri, mennyire lesz könnyű a kártyahasználat − legalábbis kezdetben.
Azt ugyanakkor a rendelet módosítása után már tudni lehet, hogy elvben kik csatlakozhatnak majd a szállodák mellé elfogadónak. A rendelet TEÁOR számok alapján sorolja az egyes tevékenységeket, amelyekhez kapcsolódó szolgáltatást az adott alszámláról lehet fizetni. Ezzel több korábbi tiszázatlan kérdés is megoldódott. A már forgalomban lévő kártyákon lévő összeg például jövőre automatikusan a szálláshelyzsebbe kerül. Nem volt tiszta, hogy egy komplex szállodai szolgáltatást − ami étkezést, wellnesst, italfogyasztást is tartalmaz − hogyan lehet kártyával fizetni. Az egyes alszámlákról külön kell levonni a díjat vagy lehet fizetni egyben? S ha utóbbi, akkor melyik alszámláról? Csak az volt rögzítve, hogy az utazási irodánál foglalt csomag szállásdíjként fizethető.

A döntés szerint mindegy. A szálláshely-szolgáltatás ugyanis valamennyi alszámlánál szerepel, vagyis adott esetben még a melegutalványos zseb terhére is lehet aludni − de a szálláséra étkezni nem lehet. A szolgáltatások köre igen tág, abba a múzeumbelépő, az állatkerti jegy is belefér, az étkezésnél pedig a mozgó büfé is − már ha van ott mobil terminál.
A rendelet szerint azok a terminálüzemeltetők − közülük kettő, a K&H és az OTP bocsát ki Szép kártyát −, amelyek elfogadják azt, valamennyi kibocsátó kártyáját kötelesek elfogadni. Ez az MKB számára fontos, hiszen a kártyakibocsátók közül egyedül ő nem üzemeltet terminált. A másik két bank jövőre gőzerővel fog neki a terminálbővítésnek, mert hiába lehet akár interneten vagy telefonon is megoldani a fizetést, mégiscsak ez lesz a legelterjedtebb és legegyszerűbb megoldás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve