A Takarékszövetkezeti Integrációban 280 milliárd forint körüli a zömmel kkv-kihelyezésekből álló vállalati hitelállomány, a kis és középvállalkozói ügyfélkör pedig eléri a 300 ezret. A hitelek változó összetételét, az éven belüli hitelek súlyának növekedését jelzi, hogy a szövetkezeti hitelintézetek együttesen 7 százalékkal több kkv-hitelt nyújtottak 2012 első háromnegyedévében, mint egy évvel korábban, a fennálló hitelállomány mégis 8 százalékkal zsugorodott. Ugyanakkor a takarékszektornak a vállalkozói finanszírozás fenntartására való törekvését jelzi, hogy a kihelyezett hitelek összege 6 százalékkal meghaladja a 2009 végi mértéket, szemben a bankrendszerrel, ahol ugyanezen időszak alatt 25 százalékkal csökkent a hitelállomány.
A kisvállalkozások hitelezésének bővítését nehezíti a továbbra is alacsony beruházási kedv, miközben a forgóeszközi-hitelek iránti igény megmaradt. A beruházási hitelek iránti alacsony kereslet oka, hogy a jelenlegi nehéz nemzetközi és hazai gazdasági környezetben viszonylag kevés vállalkozó mer pénzt fektetni a tevékenység bővítésébe. Csupán a pályázati forrásokkal támogatott, így alacsonyabb önerővel és hiteligénnyel megvalósítható - ezért kockázatosságát tekintve is kedvezőbb - beruházásoknál van élénkülés.
"A kisebb vállalkozások helyzete változatlanul nehéz, miközben alultőkésítettséggel és likviditási problémákkal küszködnek, piacaik is bizonytalanná váltak, hitelezésüket mégis szinten kell tartani, mert hosszú távon nő a szektor jelentősége" - emelte ki Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese.
A takarékszektor kkv-ügyfélkörében tavaly kissé nőttek az egyes vállalkozások pénzügyi-gazdasági helyzete közötti különbségek attól függően, hogy mely nemzetgazdasági ágban tevékenykednek. Míg a mezőgazdasághoz kapcsolódó vállalkozások, a feldolgozóipari cégek, és az autóipari beszállítók termelése az utóbbi évek mélypontjához képest bővülni kezdett, a többi ágazatban még kevéssé látják a kilábalás jeleit a TakarékBanknál. Az agráriumhoz kapcsolódó kkv-körön belül is elsősorban azoknál a vállalkozásoknál javulnak a mutatók, amelyek 2008 előtt több milliárd forintot ruháztak be korszerűbb termelőeszközökbe. Ebben a vállalkozói szegmensben is problémát okoz azonban, hogy az emelkedő üzemanyagárakat és energiaköltségeket nem mindig tudják érvényesíteni az árban a csökkenő vagy éppen szinten maradó fogyasztás miatt. A forgóeszköz-hitelek iránti keresletet viszont nem befolyásolja a kisvállalkozások tevékenységi köre és földrajzi elhelyezkedése. A kereslet összefügg a fizetési határidők hosszabbodásával, illetve a fizetési határidők tartásához is szükség van likviditást bővítő hitelre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve