Három testvér örökölte meg a zseniális üzletember, Klapka György vagyonát. Az örökösök közül ketten nem akarták továbbvinni az atyai céget, inkább pénzhez szerettek volna jutni. Ezzel viszont beborították a vállalkozást, amely így több évtizedes sikeres működést követően kénytelen lehúzni a rolót.
Ilyen és hasonló esetek gyakran fordulnak elő, hiszen a generációváltás során a családi cégek nagy része "elvérzik". Akkor is működésképtelen lehet a cég, ha a tulajdonos hosszan tartó betegsége, netán halála miatt nem képes ellátni a vállalkozás irányítását. Ilyen esetben akár napok alatt leállhat a cég, hiszen nincs aki utaljon, aki aláírja a szerződéseket. A cégtulajdonos elhalálozása esetén a helyzetet tovább súlyosbíthatja a hagyatéki eljárás elhúzódása. A több hónapos exlex állapotot ugyanis a családi cégek döntő többsége nem éli túl, és így az amúgy életképes, profitábilis vállalkozások is megszűnhetnek.
E problémák feloldása jelenleg a lehetetlennel határos. A túlélést-továbbműködést ugyanis csak a cég eladása jelentheti, a menedzsment tulajdonszerzése vagy a vállalkozás tőzsdére vitele pedig idő- és tőkeigényes feladat. Ez utóbbi két lehetőség kiaknázására viszont legalább áthidaló tőke szükséges. Ilyen jelenleg nem férhető hozzá, többek között a hiányzó jogszabályi háttér miatt.
Megoldási javaslatokat és a generációváltás legégetőbb kérdéseit egy rendhagyó workshop keretein belül bocsátja vitára a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete (CSVOE) november végén. A különleges online vitafórumon előreláthatóan több ezer családi vállalkozást kapcsolnak össze, akik az elhangzott előadásokat kommentálhatják, javaslatokat tehetnek és megoszthatják tapasztalataikat.
A kormányzat és a pénzintézetek is támogatják a generációváltás megoldási javaslatait - mondta lapunknak Rudas László, a CSVOE elnöke. Immár az igazságügyi tárca és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. is foglalkozik a családi cégek túlélési stratégiáját segítő elképzelésekkel és a szükséges törvényi háttér kialakításával. Felvetődött ugyanis, hogy az állam saját pénzintézetein keresztül vagy a kereskedelmi bankok közbeiktatásával átmeneti tulajdonrészt szerezzen a bizonytalan helyzetbe került cégekben.
A workshop témai között vélhetően felvetődnek a családi tulajdonban levő cégek adózási kérdései is. Ezek esetében ugyanis a személyes és cégtulajdon sokszor összefonódik, átfedi egymást. A cég értékesítése vagy átöröklése esetén mindez tengernyi problémát okozhat, hiszen jelenleg megoldatlan e kettő szétválasztása.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve