Az eljárás megindításáról szóló közleményt április 30-án adta ki a Csongrád Megyei Főügyészség, de különös módon sem a cég, sem a vádlottak neve, vagy akár csak a monogramja nem szerepelt benne. A szegedi ügyekben tájékozottak azonban az óvatos körülírásból egyből felismerték, hogy a felszámolás alatt álló Szeviép Zrt.-ről, és volt vezetőiről, P. Lászlóról, B. Sándorról és O. Józsefről van szó - írja a nol.hu.
A Szeviép Zrt. csődjének a hatósági iratok szerint 433 különböző alvállalkozó vagy beszállító károsultja van, 6,5 milliárd forintot nem fizetett ki nekik az építőipari vállalkozás.
Az ügyészségi közlemény szerint a cég 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd 2010 júniusában csődeljárás, 2010. augusztus 13-án pedig felszámolási eljárás indult ellene. Az ügyészség szerint a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak, mint a cég igazgatósági tagjai 2007-től az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen rendszeresen nyújtottak nagy összegű kölcsönöket részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, részben magánszemélyeknek. A körülmények olyanok voltak, hogy akik a kölcsönt fölvették, azoknak esélyük sem volt annak visszafizetésére. Az ügyészség szerint másfél milliárd forintot vittek ki így a társaságból - olvasható a Népszabadságban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve