Több, egymástól független piaci forrásból is úgy értesült az Index, hogy az Ulpius-ház Könyvkiadó csődvédelmet kért maga ellen. A Céginfóban található mérlegadatok alapján egyébként egy prosperáló vállalkozásról van szó, igaz, az utolsó nyilvános mérleg csak a 2013-as állapotot tükrözi, azóta akár nagyot is változhatott a helyzet.
És hogy valószínűleg változott is, arra utal, hogy a Cégközlönyben elérhető nyilvános adatok szerint az Ulpius-ház Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. március 10-én áthelyezte a Thurzó utcai székhelyét, azaz azt megszüntette, majd újat jegyeztetett be a Szent István körút 18. alatt. A telephelyek közül hármat töröltetett (Szent István körút 18., Kolosy tér 1., Margit körút 1.), ezek a címek megegyeznek a bolthálózatuk három tagjával. Amikor megkerestük az egyiket, azt mondták, hogy
zárva tartanak, éppen leltároznak, nem tudják, hogy mikor fognak kinyitni megint.
A cég 2013-ban viszont még sikeres évet zárt, az egymilliárd forintot nyaldosó eladósodottságát csökkenteni tudta, miközben az árbevétele dinamikusan emelkedve átlépte az 1,5 milliárd forintot. A nyeresége is növekvő pályán volt: a 2011-es 44 millió forint után 2013-ban már 120 milliót vihettek haza a tulajdonosok.
Az Ulpius népszerű kiadó, olyan könyveket jelentetett meg, mint A szürke ötven árnyalata, Frei Tamás és Kepes András regényei, valamint a tulajdonába tartozó Képregény Nagyker Kft.-n keresztül többek között a Walking Dead-képregényeket. Induláskor főleg ponyvaregények és botránykönyvek fordításait adták ki, a kétezres évek közepétől azonban elkezdtek a magyar kortárs irodalommal is foglalkozni, többek között az Ulpius adta ki Gerlóczy Márton Igazolt hiányzás című regényét.
A közhiedelemmel ellentétben egyébként a csődvédelem nem azt jelenti, hogy egy vállalkozás tönkrement, és végleg bezár. A csődvédelem sokkal inkább egy utolsó lehetőség, amit a bajba került vállalkozás arra használhat, hogy helyreállítsa a fizetőképességét. A csődvédelem idején a társaság haladékot kaphat a tartozásai rendezésére a hitelezőitől, vagy a számlái kifizetésére a partnereitől - ha sikerül velük alkut kötnie. A csődvédelem tehát szerencsés esetben úgy ér véget, hogy a vállalkozás tovább működhet. Ha nem létezne a csődvédelem, akkor bármelyik cég ellen azonnal felszámolási eljárás indulhatna bármilyen lejárt tartozása miatt, ami sokszor fölöslegesen okozna komoly károkat.
További részletek az Index cikkében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve