Bencsik László az első féléves teljesítmény alapján az idei közgyűlésen bejelentett várakozásokat teljesíthetőnek nevezte, azaz a 15 százalékos tőkearányos nyereség mutató célkitűzése továbbra is érvényben marad 12,5 százalékos elsődleges tőkemegfelelést feltételezve. A nettó kamatmarzs csökkenése lassuló ütemben, de várhatóan tovább folytatódik, idén nagyságrendileg 20 bázisponttal. Az összes kockázati költség valószínűleg tovább csökken, a működési költségek pedig 3-4 százalékkal nőhetnek - jelezte.
Az akvizíciós folyamat kapcsán a vezérigazgató-helyettes azt mondta, az elmúlt egy évben bejelentett tranzakciók a csoport bruttó hiteleinek növekedéséhez 23 százalékot, a teljesítő hitelekhez pedig 26 százalékot tesznek hozzá, miközben a teljesítő hitelek organikus növekedése 8 százalékot ért el 2015 vége óta. A négy megvásárolt bank teljesítő hitelállományát - Axa Bank, Splitska Banka, Banca Romaneasca, Vojvodjanska banka - 2016 óta összeadva a csoport szintű hitelállomány több mint egynegyedével nőtt. Az akvirált bankok konszolidálása várhatóan idén a negyedik negyedévben befejeződik, de ez felügyeleti engedélyek függvénye is.
Kapcsolódó
További akvizíciókkal is szeretne növekedni a bankcsoport azokban az országokban, ahol jelen van - fűzte hozzá.
A romániai akvizícióval az OTP 3,8 százalékos piaci részesedéssel a 8. legnagyobb bank lesz az országban a mérlegfőösszeg alapján, de további növekedést is terveznek. Szerbiában 5,7 százalékos piaci részesedéssel a 7. helyen lesz az OTP, és itt is a piaci részesedés növelését tervezik.
Bencsik László felidézte: látványosan javult az eredmény 2017 második negyedévében, az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 78,257 milliárd forint volt, 38 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél, és 17 százalékkal magasabb az előző negyedévinél. Az első félévi konszolidált korrigált adózott eredmény 145,019 milliárd forint, 39 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A csoporton belül Magyarország kiemelkedően teljesített, és a bolgár, orosz, illetve horvát leánybankok is jó eredményt értek el.
Csányi Péter, az OTP ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a mobiltelefonos integrált pénzügyi alkalmazások fejlesztésére egyedi megoldással saját leányvállalatot alapítottak még 2013-ban OTP Mobil Kft. néven. A Simple mobilalkalmazásban a parkolás, autópályamatrica vásárlás, taxirendelés, mozi- és színházjegy vásárlás és egyéb funkciók mellett idén júniustól elérhető az érintéses mobiltelefonos fizetés is. Az applikáció több mint 330 ezer regisztrált felhasználója havi 100 ezer tranzakciót bonyolít.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve