A budapesti cégnek a bűncselekmény időszakában volt két ügyvezetője és egy önálló képviseleti joggal bíró cégvezetője, aki az ügy vádlottja. A cégvezető 2013. július 11-én egy kecskeméti ügyvédi irodában eladta a cég tulajdonában lévő 6 védjegyet unokatestvérének, aki korábban a cég egyik tulajdonosa volt, de ekkorra már megvált az üzletrészétől. A vádlott a védjegyeket könyv szerinti értéken, összesen 6 350 000 forintért adta el úgy, hogy az eladásról sem az ügyvezető, sem a cég akkori tulajdonosa nem tudott, így beleegyezésüket sem adhatták az eladáshoz - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A jóval áron alul eladott védjegyek piaci értéke legalább 80 millió forint volt, így az eladás a cégnek minimum 73 650 000 forint kárt okozott. A cégvezető vádlott a védjegyek eladása előtt elmulasztotta azok piaci értékének meghatározását, illetve nem intézkedett annak érdekében sem, hogy az eladási szándékról a piaci szereplők tudomást szerezzenek. (Mit tehetünk, ha más a márkanevünkkel hirdet? - ezt mondják jogászok)
A vádlott az eladáskor tudta, hogy a védjegyek piaci értéke jóval meghaladja a könyv szerinti értéket, ennek ellenére nem tette lehetővé, hogy a társaság vagyonának minősülő védjegyeket kedvezőbb áron lehessen eladni. Ezzel pedig a cégnek kárt okozva szándékosan megszegte azon cégvezetői kötelességét, hogy a társaság vagyonának kezelése során a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kell eljárnia. A cég tulajdonosa kérte az okozott kár megtérítését.
Az ügyészség a szabadlábon védekező vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Fotó forrása: Pixabay.com
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve