A múlt péntekig kellett volna megkötni az amerikai GE Capital magyarországi leánybankja, a Budapest Bank Zrt. végleges adásvételi szerződését az erről rendelkező, a Magyar Közlöny december 4-i számában megjelent kormányhatározat alapján. Aznap írta alá Lázár János az előszerződést.
Nem egyszerű ügy
A tárgyalások az ügylet összetettsége miatt még nem zárultak le - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Napi Gazdasággal. A tárca szerint a felek azon dolgoznak, hogy a megállapodás minden részletét szakmailag a lehető legalaposabban, s ezzel együtt a lehető leghamarabb megtárgyalják. A módosított határidőről és a végleges vételárról azonban nem árultak el konkrétumokat.
A jogszabály előírt konstrukció alapján az összesen 19 345 945 darab részvény vevője - a büdzsé és az államadósság kímélése végett - a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Zrt. nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja. A teljes hitelösszegre az állam kezesi felelősséget vállal. A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása. A határozatban az is szerepel, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MNB közreműködésével január 15-ig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról. Mivel a vásárlás oka nemzetgazdasági stratégiai érdek, ezért a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kezdeményezzie kellett a deal közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódássá minősítését (ez a GVH számára fontos kivételezés - a szerk); ennek határideje szintén a végleges részvény adásvételi megállapodás zárása. Az ügylet megtörténte után a bank felett az MFB Zrt. gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat. Varga Mihály december 4-i szavai szerint az átadás-átvétel 2015. június végére zárulhat le.
Az üzleti gyakorlat szerint az egyezséggel kapcsolatban a vevő kommunikál, így azt is, ha bármilyen előrelépés van - mondta a Napi.hu-nak adott interjúban Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke. Szavai szerint optimista azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodni a kormánnyal, mivel az eladás mindkét fél érdeke.
A nyilvános adatok hiányosak, de ezzel együtt a bank értékes lehet az állam számára az új kkv-hitelkihelyezésekben, a fogyasztási hitelezésben (személyi kölcsönök, hitelkártya, áruhitelek), a gépjármű-finanszírozásban (hitel és lízing), a privátbanki üzletágban: 3. helyezés 3500 ügyfélszámlával 2014 közepén, a bank alapkezelője pedig 327 milliárdos nettó eszközértékével a 4. legnagyobb volt Magyarországon 2013 végén - írta korábban a portfolio.hu. A Budapest Banknak a tavalyi adatok alapján 101 fiókja és 2680 alkalmazottja van. A lízingcéget, alapkezelőt is tömörítő bankcsoport adózott eredménye tavaly 14 milliárd forint volt, könyv szerinti értéke pedig 2013 végén 154 milliárd forintra rúgott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve