A miniszter az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy Magyarország 2018-ban külgazdasági rekordot ért el. Tavaly 98 nagyberuházás valósult meg, illetve kezdődött el az országban, összesen 1380 milliárd forint értékben. Ezek majdnem egyharmada Debrecenbe érkezett.
Az új beruházással már csaknem 1600 dolgozót foglalkoztató FAG létszáma akár a kétezret is elérheti az elkövetkező években. Az FAG Magyarország Ipari Kft. 1999-ben az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek telephelyén 40 fővel kezdte meg működését.
Kapcsolódó
A húsz éves vállalat a Határ úti ipari parkban immár 58 ezer négyzetméteren évente 25 millió kúpgörgős csapágyat és 500 millió kúpgörgőt állít elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve