A bank call centerébe eddig érkezett legtöbb megkeresés arról szól, hogy az ügyfél érintett-e az elszámolásban. Az deviza jelzálogpiacon az Erste súlya 25 százalék, a teljes lakossági hitelpiacon 15 százalék. A folyamat összesen mintegy 400 ezer ügyfél érint, ennek fele lezárt ügy, kétharmada deviza és egyharmada forint alapú ügylet. A feladatot jelzi,hogy mintegy 50-féle tájékoztató levél készült - sorolta Harmati. Az Erste eddig már 55 ezer munkaórát fordított a felkészülésre.
December közepe óta beállt a fair kamat a devizánál, január óta jogilag az ügyletek forintosítva lettek a jogszabály által meghatározott fixált árfolyamon, majd február 1-je óta a forint fair kamatot alkalmaznak. Az elszámolás megtörténik március végéig, az értesítés április végéig postázzák az ügyfelekhez. Ahol nincs forintosítás, a kiértesítés hamarabb meglesz - derül ki a cég sajtótájékoztatóján.
Indul a nagy bankverseny!
A szerződés módosulásától számítva 60 napja lesz az ügyfélnek dönteni, hogy marad-e a hitelben vagy kiváltja azt egy másikkal. Ezt követően további 90 napja lesz a kiváltás megvalósításra, addig kell a pénznek beérkeznie a régi bankhoz.
Különleges kiváltó ajánlattal készül az Erste a más bankoknál lévő jelzáloghitelesek számára (ez túlnyomórészt egyenajánlat lesz). Speciális forintosítási ajánlatot adnak - egy preferált árfolyamon - a 2004. május elseje előtt folyósított saját ügyfeleknek is - a cél, hogy ne legyen ilyen állományunk a jövőben - mondta Harmati.
Az ügyfél számára az egész folyamat ingyenes, míg a közjegyzőknél kedvezményes díjazást biztosítanak új szerződés kötése esetén.
Az elszámolás és forintosítás ügyében a jegybanki ellenőrzéstől nem tart az Erste. A kalkulációs motort folyamatosan ellenőrzi az MNB egy több bankra kiterjedő fogyasztóvédelmi eljárás keretében - mondta a bankvezér-helyettes.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve