A nemzeti versenyhatóság eljárása során azt vizsgálta, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat „DIGINet 1000” nagysebességű internet csomagjának népszerűsítésekor, amikor azt a benyomást keltette, hogy ügyfelei a szolgáltatás során minden további feltétel nélkül elérhetik a kínált sebességet (pl.: „Modern optikai technológia mostantól az ön otthonában is. 1000 mbit/s családi méretű internet egységesen mindenkinek.”).
A vizsgálat megállapításai alapján a cég elhallgatta a fogyasztók elől, hogy az ígért sebesség eléréséhez – vagy akár csak megközelítéséhez – a saját eszközeiknek is meg kell felelnie bizonyos technikai követelményeknek: például külön wifi routert kell beszerezniük, mert a Digi által a szolgáltatással együtt biztosított eszköz erre nem alkalmas. A cég hiányosan tájékoztató reklámjai így megtévesztették a fogyasztókat a szolgáltatás lényeges jellemzőiről, torzítva ügyleti döntésüket.
A GVH Versenytanácsa 190 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.
Együttműködött a cég
A döntés figyelembe vette, hogy a – tisztességtelen reklámgyakorlat óta tulajdonost váltó – cég új vezetése elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és vállalati megfelelési programjának fejlesztését vállalta a további hasonló, jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez. A vállalkozás együttműködési lépései összesen 60 százalékos bírságcsökkentést eredményeztek.
A GVH például figyelembe vette, hogy a a jogsértő kommunikációs időszak óta tulajdonost váltó társaság elismerte a hatóság megállapításait, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és vállalati megfelelési programjának fejlesztését is vállalta a további hasonló, jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez.
A DIGI egyébként a hatóság eljárást lezáró határozata előtt, a vizsgálat kezdetét követő hónapban módosította reklámanyagait, hogy megfeleljen a vizsgálat során felmerült kifogásoknak és biztosítsa a pontos, jogszabályoknak megfelelő ügyféltájékoztatást. A GVH az akkor még az RCS & RDS irányítása alatt terjesztett reklámokat vizsgálta, de addigra már új tulajdonoshoz, a 4iG-hez került a szolgáltató, amely jelezte, hogy „az ügyfélközpontú működés fontos elemeként az elvárásoknak messzemenően megfelelő etikus üzleti kommunikációt, magas szintű kiszolgálást követel meg leányvállalatánál.”
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve