A Fidesz országgyűlési képviselőjeként is dolgozó Horváth László szerdán Egerben, a pártnak a kormány rezsicsökkentési programját ismertető sajtótájékoztatóján azt mondta: erre azért van szükség, mert a víz- és csatornadíj árképzése átláthatatlanul bonyolult, és a díjak indokolatlanul magasak.
A politikus elmondta: Magyarországon az egrinél csak három megyeszékhelyen magasabbak a Heves Megyei Vízművek által kiszámlázott víz- és csatornadíjak, az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek pedig még ennek is több mint a dupláját kéri. Példaként említette, hogy az utóbbi társaság duplán számlázza a készenléti díjat. Horváth László azt hozzátette, ebben a helyzetben indokolt a díjak csökkentése.
Nyitrai Zsolt, szintén fideszes parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón arról szólt: a Fidesz országgyűlési frakciója arra törekszik, hogy a rezsicsökkentést ne kormányrendelet, hanem törvény határozza meg, és erről sürgősséggel, még a tavaszi ülésszakon döntsön az Országgyűlés. Közölte, ez szerinte azért szükséges, mert nem minden szolgáltató tett eleget a 10 százalékos árcsökkentésnek.
Hangsúlyozta, hogy a január 1-jével bevezetett intézkedés csupán egy hosszú folyamat első lépése, vagyis további rezsicsökkentés várható.
A kormány tavalyi döntése alapján a villamos energia, a földgáz és a távhő ára egységesen tíz százalékkal csökkent 2003. január 1-jével a lakosság számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve