Alapanyagár alatt, más néven dömpingáron dobott piacra A/4-es formátumú spirálfüzeteket az Auchan áruház augusztusban - legalábbis ezt gyanítja a Fűzfői Papírmanufaktúra Kft., amely az ügyben a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult. Az 54 forintos egységáron forgalomba hozott irkákat egy német cég, a Staufen Gmbh. gyártja, mégpedig vélhetően nem a Távol-Keleten, hanem németországi gyáraiban.
A GVH kérdésünkre egyelőre "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem kívánta értesülésünket és hasonlóképpen reagált az Auchan is. A hipermarket-lánc az őszi nagy füzetakciójának körülményeiről - beszerzési ár, eladott mennyiség - nem kívánt információt megosztani a nyilvánossággal, csupán azt közölték, hogy versenyhivatali vizsgálat esetén készek az együttműködésre a hatósággal.
A fűzfői gyár arra alapozza beadványát, hogy adataik szerint a német és a magyar spirálfüzet minden tekintetben hasonló. A méret, oldalszám, a felhasznált papír és fedőlap is ugyanolyan, így nehéz elképzelni, hogy az áruházláncnak kiszállított füzetek nagykereskedelmi ára alacsonyabb legyen a magyar terméknél.
A magyar tulajdonban levő cég számításai szerint a felhasznált papír ára magasabb, mint a német gyártmányú késztermék ára. Ennek oka részben a Stafuen történetének közelmúltja lehet. A cég nemrégiben ugyanis nehéz anyagi helyzetbe került, amelyből egy külföldi befektetési társaság húzta ki. A külföldi terjeszkedés vélhetően az új stratégia része, s ennek első eleme lehet az alacsony áron való értékesítés. A magyar füzetpiac amúgy nem túl jelentős, évente 1,5 milliárd forintot tesz ki. Ebből becslések szerint száz milliónál is kisebb részt képvisel a most felügyeleti vizsgálat tárgyává tett a spirálfüzet.
A Fűzfői Papírmanufaktúra Kft. 65 dolgozót foglalkoztat tavalyi árbevétele 1,3 milliárd forint volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve