A Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében - uniós támogatásból - megvalósuló víziközmű projekteket a lezárásuk előtt értékelni kell. Az elkészítendő felmérések, értékelések és tervezési alapdokumentumok szükségesek a projektek üzembe helyezéséhez, a pénzügyi fenntarthatóságot megalapozó számításokhoz és a releváns pótlási tervek elkészítéséhez.
A vagyonértékelésre, a záró költség-haszon elemzésre, valamint a pótlási szükségletek előrejelzésének elkészítésére, a kormány eredetileg 10 milliárd 229 millió forintot irányzott elő. Ezt most megemelte 3 milliárd 910 millió forinttal, így a végösszeg 14 milliárd 139 millió forint lett - derül ki a Magyar Közlönyből.
Miután a növekedés 38,2 százalékos, automatikusa alkalmazni kellene a tavaly februári kormányrendeletnek a következő előírását: "Ha a költségnövekmény mértéke elérné a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban szereplő eredeti támogatási összeg 30 százalékát, a költségnövekmény nem támogatható." A mostani rendeletben viszont kimondta a kormány, hogy ezt a szabályt nem kell alkalmazni. Igaz, erre a már említett korábbi rendeletben felhatalmazta magát a kormány, kimondva, hogy egyedi esetekben eltérhet a szigorú szabálytól. (Kérdés, hogy akkor meg mi szükség van rá?- a szerk.)
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve