A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A játékokat, eszközöket egy csomagban értékesítik. A Vidám Parkot ugyanis 2013. szeptember 30-án végleg bezárják, így a berendezések egy része üzemen kívül kerül. A pályázat beadási határideje augusztus elseje.
A Fővárosi Közgyűlés korábban már döntött a Vidám Park szeptember végi megszüntetéséről, június 12-én pedig a 2014. január 1-jével induló végelszámolást is megszavazták a fővárosi képviselők. A cég erre az évre 274 ezres látogatószám mellett 1,52 milliárdos árbevétellel és 1,58 milliárdos kiadással kalkulál. A tervek szerint a bezárási költségek oldalán a több mint 38 milliós (285 forintos euró- és 235 forintos svájcifrank-árfolyam mellett felvett) beruházási hitel, az 1,3 milliárdos igénybe vett folyószámlahitel, a 87 milliós szállítói és egyéb kötelezettség, valamint a 95 millió forintos végkielégítési összeg jelenik meg, ami 349 milliós bezárási költséget jelent.
A vagyonértékeléssel és a mutatványos berendezések értékesítésével a főváros a BFVK-t bízta meg, a város vezetése ezzel kapcsolatban csoportos eladást javasolt, mert így a "vidám parki potenciál egyben marad" (Napi Gazdaság, 2013. június 13.). Az Index egy korábbi híre szerint nincs komoly befektetői érdeklődés egy új budapesti vidámpark létrehozására, a BV menedzsmentje szerint ugyanis a jelenlegi finanszírozási környezetben egy zöldmezős beruházás megvalósításának nagyon kicsi az esélye, egyfelől a banki forráskihelyezés problémái, a nagyszámú és költséges mutatványos berendezések, az infrastruktúra kiépítésének költségei miatt, másfelől a fizetőképes kereslet elégtelensége miatt − a megtérülés kockázatai már a tervezést is megnehezítik.
Egyelőre az esetleges új vidámpark majdani új területét sem jelölték ki. A becslések szerint egy vidámpark felépítése hektáronként 3-4 millió euróra rúghat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve