Mindössze egyetlen cég kívánta növelni idei informatikai költségvetését az IFUA Horváth & Partners Kft. és a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Kutatóközpontja által végzett NavigáCIO felmérés válaszadói közül. A többség, 59 százalék stagnálást prognosztizált. A kérdőívet kitöltők negyede kismértékű, 14 százaléka jelentős, tíz százalék fölötti csökkenéssel számol ebben az évben.
A felmérés készítői az előző esztendőkben is hasonló tendenciát regisztráltak IT benchmarking kutatásaikban: 2010-ről 2011-re az akkori válaszadók közel felénél csökkent az IT keret, majd 2011-ről 2012-re is ezt az arányt mutatta az összkép. A NavigáCIO válaszadóinak - nagy- és középvállalatok, illetve hasonló méretű közszolgálati intézmények - 70 százalékánál létszámstop van, egyharmaduk el is bocsát informatikusokat. Jellemző az átszervezés is: 27 százaléknál már megtörtént, 47 százaléknál pedig most van folyamatban. A szervezetek háromnegyede újratárgyalja a külsős IT szolgáltatóval kötött szerződését, illetve már meg is tette ezt.
Az informatikai költéseken belül megszorítják a fejlesztések büdzséjét is, például néhány korábban eltervezett projektet csak részben valósítanak meg. Mindazonáltal a fejlesztéseket a leggyakrabban úgy állítják a takarékoskodás szolgálatába, hogy egységesítik a szoftvertechnológiákat, így az operációs rendszereket, az adatbázis-kezelőket, a fejlesztő környezetet, illetve az alkalmazásplatformokat. Ezáltal hosszabb távon javítható a rendszerek integráltsága, illetve hatékonyabb lesz az üzemeltetés, de a későbbi fejlesztések is kevesebbe kerülhetnek. Hatékonysági okokból hódít a szabványosítás az IT infrastruktúra - például szerverek, munkaállomások - tekintetében is.
A felmérésben résztvevő informatikai vezetők kétharmada úgy ítélte meg, hogy költségcsökkentés szempontjából a leghasznosabb megoldás a szerver-virtualizáció (ezáltal egy-egy szerver kihasználása jelentősen javítható, míg a karbantartási költség csökken). A válaszadók 85 százalékánál folyik, vagy már be is fejeződött ilyen projekt. Nincs azonban mindig ilyen összhang az elrendelt költségcsökkentő intézkedések és a CIO-k véleménye között. Például a méretgazdaságosság növelését, az IT költségek okozathű elszámolását vagy az átszervezést a válaszadó informatikai vezetőknek kevesebb, mint ötöde ítélte hasznosnak, ugyanakkor a szervezetek háromnegyedénél alkalmazzák ezeket a megoldásokat. A magyarázat abban rejlik, hogy a cégvezetők és az informatikai vezetők célrendszere különbözik, sokhelyütt hiányoznak azok a vezetői fórumok, ahol közös nevezőre lehetne jutni, sőt, gyakran még a két szakterület eltérő szókincse is akadályozza az együttműködést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve