A kis- és középvállalkozások (kkv-k) piaci megjelenésének támogatását szolgáló pályázati konstrukció várhatóan 2011 negyedik negyedévében jelenik meg, egymilliárd forintos keretösszeggel - derül ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Oláh Lajos MSZP-s országgyűlési képviselőkérdésre adott írásos válaszából.
A formálódó külgazdasági stratégia, amelynek szakmai vitairatát a Nemzetgazdasági Minisztérium májusban tette közzé, három fő célt határoz meg: elősegíteni az export növekedését és korszerűsíteni annak szerkezeti összetételét, ösztönözni a hazai vállalkozások külpiaci megjelenését, és előmozdítani a külföldi befektetők magyarországi beruházásait - írta Fellegi.
E célokhoz illeszkednek - a hazai munkahelyteremtés szempontjait is szem előtt tartva - azok a második körös pályázatok, amelyeket 2011. május 30-én hirdettek meg. A Piacorientált k+f tevékenység támogatása, az Akkreditált innovációs klaszterek közös technológiai innovációjának támogatása, a Vállalati SaaS központok létrehozásának és fejlesztésének támogatása, valamint a Környezeti célú fejlesztések című pályázatokkal kapcsolatos dokumentumok és a szükséges tudnivalók a Nemzet Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján érhetők el - olvasható a válaszban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve