Kifejtette: előfordulhat olyan év, amikor csökken a támadások száma, azonban a technológiai megvalósítás sokkal komolyabb, ami nagyobb okot adhat az aggodalomra. Az is látszik, hogy egyre több iparágat érint a kiberbűnözés. 15 évvel ezelőtt még a bankszektor számított kiemelt célpontnak, mivel a virtuális támadások többsége pénzszerzés céljából indul, mára azonban a gyógyszeripar, az egészségügy, a távközlési szolgáltatók, illetve bármilyen ipari létesítmény érintett lehet - jegyezte meg a vezető.
Tavaly világszerte 429 millió felhasználói adat került illetéktelen kezekbe, de a valóságban ez a szám még ennél jóval magasabb lehet, hiszen sok vállalat dönt úgy, hogy nem hozza nyilvánosságra a támadásokat. A nagy cégek fenyegetettségük miatt az elmúlt két évben több szigorítást is alkalmaztak, rendszereiket akár évente tesztelik a korábbi 3 év helyett.
A magánszférában ugyanakkor a Deloitte tapasztalata szerint nem változik a laikus felhasználók tudatossága, miközben a weboldalak 75 százaléka sérülékeny, tavaly naponta egymillió webes támadás volt. Egyebek mellett a felelőtlen böngészés, email-használat, a programok, operációs rendszerek elavult használata következtében a gépek könnyen vírussal fertőződhetnek, átadva az eszköz feletti irányítást a bűnözőknek - fogalmazott Antal Lajos.
Ezt tükrözi, hogy a kéretlen levelek (spam) terjesztését, valamint szerverek túlterheléses támadását segítő úgynevezett botnet hálózatokkal való fertőzöttség rendkívül gyakori Magyarországon, a hatodik volt ebben a tekintetben a világranglistán 2015-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve