A paksi atomerőműben létesítendő két új blokk megépítését a folyamatosan növekvő energiaigény, a meglévő erőműpark elöregedése és a fogyatkozó energiatartalékok indokolják. A fejlesztés lehetővé teszi a tartósan olcsó energia előállítását, valamint a térség fejlődését is előmozdítja.
Az erőmű 7,3 százalék profitot termel majd a következő 60 évben - mondta Süli János a a Jó szerencsét! köszöntés elfogadásának 124. évfordulója alkalmából (!) rendezett emlékülésen az MTI beszámolója szerint.
Kapcsolódó
Még 2009-ben döntött a parlament az atomerőmű bővítésének előkészítéséről, majd 2014-ben a kormány aláírta az orosz féllel való megállapodást. Az érdemi munka 2015-ben kezdődött, ezt követően másfél éves szünet következett a brüsszeli bizottság vizsgálatai miatt. 2018 februárjában az orosz fél birtokba vette a felvonulási területet, amelyen 72 épület létesül majd. A legfontosabb engedélyek már rendelkezésre állnak, a főépületre vonatkozó engedély azonban legkorábban 2019 október végén lesz meg.
Az építkezésen mintegy 8 ezer ember dolgozik majd, 1350 lakás is épül, így a beruházástól jelentős térségfejlesztés is várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve