Az MNB közbeszerzési eljárást indít, hogy idén és jövőre részlegesen lecserélje autóparkját. Az MNB flottáját alkotó gépkocsik közül számos túlfutott és életkora miatt üzemeltetése nem gazdaságos.
Az MNB közlése szerint az elmúlt 3 évben 60-ról 32 darabosra csökkentette flottáját.
Kapcsolódó
Az új kocsik között lesznek elektromosak is, bár nem túl sok. A kiírás szerint az MNB 6 alsó-középkategóriás autót vesz majd, amelyből mindössze 2 lesz elektromos, a többi benzines. Ezen felül 19 felső-középkategóriás dízelt is vásárolnak.
A terv az, hogy 2018. végéig a közbeszerzésen nyertes cégnek eseti megrendeléseket ad majd le az MNB. A nyertesnek 4 év vagy 120 ezer kilométeres futásteljesítmény erejéig a kötelező szervizeket is el kell látnia. Az ajánlatokat május 4-ig kell benyújtani.
Nem az MNB kezdte el az elektromosautó-közbeszerzések kiírását. Kisebb nagyobb megrendelések mellett nemrég a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) is kiírt egy tendert 2,5 milliárd forintos kerettel.
A kiírásokra szükség is van, hiszen az állami támogatás ellenére egyelőre nem árasztották el zéró emissziós autók az utakat.
Korábban egy a Napi.hu által megszerzett javaslat szerint az is felmerült, hogy pár éven belül a hagyományos hajtású taxikat is kitiltják Budapestről. Ezt azóta mind a szaktárca, mind pedig Budapest tagadta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve